Kerti játékötletek gyerekeknek a nyárra
2019. augusztus 02. írta: Bacsó Berni

Kerti játékötletek gyerekeknek a nyárra

Tavaly szembesültem először azzal, hogy milyen egy 11 hetes nyári szünet eltöltése a gyerekekkel. Őszintén szólva azt hittem sokkal nehezebb lesz, végül nagyon hamar eltelt. Tény, hogy rengeteg dolgot készítettünk, kipróbáltunk. Kialakult egy érdekes napirendünk, amit augusztus végéig követtünk, így teljesen kiszámítható volt a nap. Gyakorlatilag segítettek nekem reggel 1-2 órában, majd fürödtek, társasoztunk, fürdés, társasozás. A társasok helyett jött be 2-3 naponta valami kertészkedős dolog, pl. akkor készítettünk néhány egyszerűbb tündérkertet pet palackból és tejesdobozból, illetve szaporítottuk a növényeket, majd ezeket gondoztuk.

Hozok néhány ötletet, ami talán másnak is segítséget nyújt a nyári szünet utolsó hónapjára...

tunder-kaspo.jpg

A kép forrása: kidfriendlythingstodo.com

Tündér házikós kaspó (fent a képen)

Hozzávalók:

  • műanyag vagy terrakotta kaspó (esetleg lefestett pet palack),
  • tündérajtó,
  • kavicsok,
  • dekormoha,
  • gombák, egyéb dekorok,
  • beültetendő növény.

A képen egy sima műanyag kaspóra van ráragasztva az ajtó először, majd utána a kavicsok ragasztópisztollyal. Ezt érdemes úgy csinálni, hogy a felnőtt használja a ragasztópisztolyt, és a gyerekek csak rányomják a kavicsokat. A szabadon maradó helyeket pedig mohával töltik ki. Ide már akármilyen ragasztót lehet használni, persze a leggyorsabb itt is a ragasztópisztoly.

A többi kiegészítőt el lehet készíteni levegőn száradó gyurmából is, de ha megszáradt érdemes lefesteni akril festékkel, hogy jobban bírja a körülményeket, de be lehet tűzni vagy ragasztani kész kiegészítőket is. Utána pedig be lehet ültetni a gyerekek által választott növényt.

Dínókerti ötletek

Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné a dínókat, valami rejtélyes okból kifolyólag... Na jó, lányok nevében nem tudok teljességel nyilatkozni, két fiam van. Ők imádják őket. Lent látható egy egyszerű dínókert, melyhez ráadásul fel lehet használni a különböző dínófigurákat. Növények esetében itt a fűszerű növények (japán kígyószakáll, csenkesz) jelennek meg, de mehet a kaspóba néhány apró páfrány (csak, ha árnyékos helyre kerül a kaspó), az szerintem remekül illik egy dínóskertbe.

dino-kert.jpg

dino-kert2.png

A kép forrása: bubhub.com.au

Egy különleges dínókert tóval, barlanggal. Nekem ez a kedvencem, a gyerekek imádják a vizet, állandóan pótolják...

dino-kert3.jpg

A kép forrása: joann.com

Növénybarátok készítése

Kedves kis arcok készítése műanyag pl. vajkrémes/sajtkrémes/joghurtos dobozokból. Festés után jöhetnek a szemek, masnik, gomb orrocskák... Itt fűmag volt elszórva, ami kb. 7-10 nap után kikel, de lehet esetleg vetni helyette mást is.

novenybaratok2.jpg

A kép forrása: aboutfamilycrafts.com

Mi ilyeneket készítettünk együtt:

csoport-500.jpg

 Ezek elkészítéséről itt lehet olvasni bővebben.

Ha további információkat szeretnél érdekes, minikerti, kerti dekorációkról, iratkozz fel hírlevelünkre, egy 10%-os kedvezmény kupont is küldünk. 

A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat  vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban.

A bejegyzés trackback címe:

https://bernikert.blog.hu/api/trackback/id/tr1114061385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.