Láttam nemrég a Minikert, tündérkert 2019 pályázaton egy olyan dekorációt, mely ugyan egyik kategóriába se fért bele, de nekem nagyon-nagyon megtetszett. Ráadásul régóta gondolkodtam valamilyen függőleges (helytakarékos) megoldásban, hogy a tillandsiáimat nyárra elhelyezzem. Szóval egy ilyen képkeretes dekoráció lett a befutó ötlet.
Először előszedtem a képkeretet, amit még a Bernikert boltban használtam dekorációként, most pedig céltalanul hevert egy fiókban. A tündérajtókhoz hátteret, házikókat képzeltem el. A legkönnyebben ezt karton, illetve levegőn száradó gyurma segítségével tudtam elkészíteni. Kivágtam a megfelelő kartondarabokat, rárajzoltam az ajtók helyét, majd a maradék helyet kitöltöttem levegőn száradó gyurmával. Késsel óvatosan elkészítettem a kőmintázatot, majd lefestettem. Ezután beragasztottam a képkeretbe az elképzelt helyükre, ráragasztottam az ajtókat is. A tető fakéregből készült.
A tündér várakozás közben elaludt...
A faág az orgonánk egy kiszáradt része, erre aggattam a tillandsiákat a legvégén. Illetve volt még egy zuzmós ágam is, ezt is felragasztottam, erre is került tillandsia. A hintához kifúrtam egy apró kis falapot, és ezt rögzítettem a kereten. Sokáig gondolkoztam, hogy legyen-e háttér vagy ne, végül a juta háttér mellett döntöttem. Ezt utólag ragasztottam fel. A tillandsiák gondozásáról itt tudsz többet olvasni.
Ilyen volt háttér nélkül:
Szerintetek melyik jobb?
Ha további információkat szeretnél érdekes, minikerti, kerti dekorációkról, iratkozz fel hírlevelünkre, egy 10%-os kedvezmény kupont is küldünk.
A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban.