Az én fatörzskertem
2016. május 16. írta: Bacsó Berni

Az én fatörzskertem

Nemrégiben írtam arról, hogy a fatörzseket többféleképpen is lehet hasznosítani a kertben. (Itt olvashatod.) Nagyon megtetszett az egyik ötlet, ráadásul éppen volt is itthon egy-két darabolt fatörzs. Kiválasztottam azt, amelyik belseje kissé korhadt volt, majd a férjem szépen kivájta a felső 15 cm-t. Vízelvezető lyukat nagyon könnyű volt "fúrni" rá: egy hosszú csavarhúzót átnyomtam a fatörzsön 3 helyen. Bevallom, nem gondoltam, hogy ez ennyire egyszerű. Utána jöhetett az ültetés...

fatorzs2.jpg

A fatörzs kivájva:

fatorzs1.JPG

Az aljába szórtam pár cm vastagon kavicsot, majd következett a virágföld, illetve a növények. Némi varjúháj, háromszínű árvácska (Viola tricolor), illetve tavaszi pimpó (Potentilla neumanniana) lett beültetve. Középre készítettem egy kis kerti utat aprószemű kavicsokból, hogy a tündér kényelmesen el tudjon jutni a növényekhez locsolni...Remek színfoltja lett a kertünknek.

Most láttam egy képet, ahol a fatörzs egy egyszerű kis házikónak van kialakítva. Rögtön eszembe jutott, ha én is berendezném a fatörzs alját háznak (kapna egy szép kis ajtót és ablakot), akkor ez lehetne az első tetőkertes fatörzsház (persze csak a mi kertünkben első....).

fatorzshaz.jpg

A kép forrása: facebook.com

Néhány kép még fatörzs minikertekről, hátha te is kedvet kapsz hozzá:

fatorzshaz2.jpg

A kép forrása: pinterest.com

fatorzshaz3.jpg

A kép forrása: pinterest.com

fatorzshaz4.jpg

A kép forrása: etsy.com

fatorzskert.jpg

A kép forrása: joann.com

Sajnos itt a fatörzs nem igazi:-(, de attól az ötlet remek.

A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat  vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban

 

Ha további információkat szeretnél érdekes, minikerti, kerti dekorációkról, iratkozz fel hírlevelünkre.

A bejegyzés trackback címe:

https://bernikert.blog.hu/api/trackback/id/tr118703414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása