Emelt ágyások
2015. szeptember 29. írta: Bacsó Berni

Emelt ágyások

Ősszel magához tér a kert a nagy kánikula után, rengeteg a termés, a növények pedig szinte benőtték a rendelkezésre álló teret. Emiatt persze rengeteg a tennivaló is a kertben. Ezekre nem is szeretnék nagyon kitérni, hiszen a napokban olvastam egy remek összefoglalót Megyery Szabolcs kertész blogján. Amit talán nem említett ebben a posztban, hogy ilyenkor érdemes átültetni vagy szétültetni az évelőket. Így ingyen juthatunk újabb növényekhez, betelepíthetjük velük az üresen álló részeket vagy új ágyásokat is kialakíthatunk.

emelt_agyas_2.jpg

A kép forrása: pinterest.com

Készíthetünk emelt ágyást is, hiszen rengeteg előnye van. Különösen praktikus a következő esetekben:

  • ha sziklakerti növényeket szeretnénk ültetni, mivel ezeknek a növényeknek fontos a jó vízelvezető réteg,
  • speciális igényű növények ültetése esetén (pl.: a kertünkben meszes a talaj, de mi szeretnénk mészkerülő növényeket ültetni),
  • a kisebb növényeket is a szem közelébe hozza,
  • ha valakinek a hajolgatás okoz problémát, akkor az emelt ágyás kifejezetten neki való,
  • az emelt ágyás sarkában akár le is lehet ülni, hogy közelebbről gyönyörködhessünk a növényekben.
  • a zöldségeskert egy szép emelt ágyásban speciális dizájn elem lehet a kertünkben,
  • rendezettebbé teheti a kertet.

 Emelt ágyást sokféle anyagból lehet építeni, mindegyiknek van előnye és hátránya is....

Fém

A képen egy szabadalmaztatott ausztrál termék (acélból készült) látható, mely több méretben is kapható. Nagyon egyszerűen használható. Nálunk még nem láttam, de vannak fenntartásaim a használatával. Szerintem a fém nagyon felmelegszik, és így a benne levő növényeket sokkal gyakrabban kell locsolni. Árnyékosabb, hűvösebb helyre azonban remek lehet, mert nagyon szép, modern hatást kelt.

fem-agyas.jpg

 A kép forrása: cityfarmer.info

A kő nagyon szép megjelenést ad az ágyásnak a kertben, de ez az egyik legdrágább megoldás. Rétegezett kővel a legkönnyebb dolgozni és jól is néz ki. Lazán is le lehet rakni száraz falként, így további ültetési helyet biztosítunk a falban. Kerekített kövek használata nagyon nehézkes és végül az eredmény sem túl szép.

ko-agyas.jpg

A kép forrása: landscapingnetwork.com

ko-agyas2.jpg

A kép forrása: gardeninginraisedbeds.com

A lenti képen látható emelt ágyás (fűszerspirál) az Urbanfarmnál beszerezhető. Érdekes kombinációja a fémnek és a kőnek. Előnye, hogy könnyen megvalósítható.

gabion_spiral_agyas_3.jpg

A kép forrása: urbanfarm.hu

Fa

Talán ez a leggyakrabban használt anyag emelt ágyásokhoz. Érdemes használat előtt kezelni őket, hogy sokáig díszítsenek a kertben. Emelt ágyáshoz megfelelő lehet azonban egy régi faláda is, melyet érdemes lecsiszolni, majd a kívánt színre festeni. Ha zöldséget szeretnénk benne termeszteni lehetőleg kezeletlen fát használjunk pl. cédrust.

Nagyon divatos most a raklapok felhasználása, sokféle emelt ágyást lehet belőlük építeni. Étkezésre szánt növények termesztése esetén, mindenképp tájékozódjunk, hogy mivel van kezelve a fa. 

fa-agyas2.jpg

A kép forrása: lushome.com

fa-agyas3.jpg

A kép forrása: bhg.com

Találtam előre elkészített fa emelt ágyás keretet is, nem túl nagy (1m x 1m), itt megvehető urbanfarm.hu

Zsalukő

Ezek a beton elemek szélesek, nagyok, könnyű és gyors építeni velük. Ezeket le lehet fektetni habarcs nélkül, ha a szélesebb oldalukra vannak fektetve (max 50 cm magasságig). Az elkészült fal van annyira széles, hogy ülni is lehet rajta. Előnye, hogy gyors és olcsó megoldás, hátránya, hogy az elkészült fal nem túl szép, foltos lesz esős időben. Több megoldás is van, hogy dekoratívabb legyen:

  • a zsalukő elemekbe lelógó növények ültetése (pl. néhány varjúháj fajta),
  • mozaikozás: kicsit macerás, de nagyon szép lesz az eredmény (itt olvashatsz róla).

zsaluko-agyas.jpg

A kép forrása: vegetablegardener.com

A mi emelt ágyásunk is zsalukőből készült, nagyon tetszett, hogy olyan gyors volt az építése, most még ülepszik benne a komposzt és a kerti föld keveréke. Addig is nekifogok a mozaikkal való díszítésnek, majd jövök a képekkel.

Tégla

Téglák, egyéb építő elemek igen széles választékban elérhetőek a barkácsáruházakban, tüzépeken, kőkereskedésekben. Elég sok tégla készül kő utánzatnak. A nagyobb méretűeket le lehet rakni habarcs nélkül is, de a kisebb darabokat feltétlen szükséges alapra fektetni habarccsal, ezek szép, szabályos megjelenést kölcsönöznek a falnak. A térköveket sokszor használják a kocsi beállók elkészítéséhez. Ha az ágyásunk közel van a házhoz vagy a beállóhoz, akkor hasonló kövek használata jó választás lehet, egységesebb képet kapunk. 

tegla.jpg

A kép forrása: houzz.com

Az emelt ágyás szép, rendezett megjelenést adhat még a konyhakertünknek is.

rendezett.jpg

A kép forrása: indulgy.com

Emelt ágyás készítésénél ne feledkezzünk meg az újrahasznosításról sem. Különleges emelt ágyások készíthetők, régi kosarakban, kádban.... Na és persze emelt ágyás régi ágyban :-).

kosar.jpg

A kép forrása: providenceltddesign.com

kad.jpg

A kép forrása: architectureartdesigns.com

agy_1.jpg

A kép forrása: architectureartdesigns.com

Egy emelt ágyásban, akár egy tündérkert, vagy egy egész tündér falu is elférhet....

fairy_garden.jpg

A kép forrása: fairygardening.org

Kiegészítőket a tündérkertedhez találsz hozzá a Bernikert Webshopban.

Emelt ágyás készítéséhez...

  • Az ágyás hossza teljesen tőlünk függ, de ne legyen olyan széles, hogy valamely részeit ne tudjuk gondozni. Szabadon álló emelt ágyásnál ez maximum 1-1,5m-t jelent. A magasság rugalmasabb lehet. Ha az ágyásba sziklakerti növények kerülnek, akkor elég lehet a 15-20 cm-s magasság. Egy kavicsréteg az ágyás aljában segíteni fog a felesleges vizet elvezetni. Az emelt ágyás nagyságát kell kitölteni földkeverékkel. Ha mészkerülő növényeket ültetsz lúgos talajjal, akkor nagyobb magasság szükséges: kb 30 cm. Az ágyás megtöltése előtt azonban érdemes egy polietilén lapot a talajra fektetni, nehogy a lúgosság áthatoljon. 45 cm-nél nagyobb mélységet csak a kerti dizájn indokolhat, egyébként szükségtelen.
  • Az emelt ágyásnak a nyitott, napos fekvés a legjobb. Ne tegyük nagy fák közelébe. Ha az ágyásunk a nap nagy részében árnyékos, ültessünk erdei növényeket vagy egyéb árnyék kedvelőket.
  • 50 cm-s magasságig, vasúti talpfából vagy betonelemekből, vagy faragott kőből készült ágyások esetében elég közvetlenül a talajra helyezni őket. Ha téglát vagy kisebb elemeket használunk, vagy a fal magasabb, mint 50 cm, akkor szükséges egy sáv alap, mely nagyobb stabilitást ad a falnak: áss egy 20 cm széles és 15 cm mély gödröt és töltsd meg betonnal.
  • Az emelt ágyást olyan komposzttal, virágfölddel érdemes megtölteni, amilyenre a beültetendő növényeknek szüksége van. Miután megtöltötted az ágyást a földkeverékkel és jól meglocsoltad, hagyd ülepedni pár hétig. Nem számít, hogy mennyire töltötted meg komposzttal, kicsit süllyedni fog. Ideális esetben ültetéskor a földkeverék teteje az ágyás közepén magasabban van, mint falak tetejénél.
  • Ültetésre a legjobb idő március és április, mikor a talaj kezd melegedni, de még kellően nedves. Ilyen körülmények között a gyökerek nőnek erőteljesen és a növények megerősödnek mielőtt a száraz, meleg idő megérkezne.
  • Ültetéskor vedd ki a növényt óvatosan a konténerből / cserépből, majd a gyökerek végeit óvatosan tépkedd meg. Áss egy akkora gödröt, melyben kényelmesen elférnek a gyökerek. Alapos öntözéssel fejezd be a munkát. Az ágyás tetejére szórt kődarabokkal, fakéreggel vagy apró kavicsokkal teheted még szebbé a megjelenést és egyben gátolhatod a gyomok növekedését. 
  • Szeptember, október szintén jó időszak az ültetésre, az idő már kezd lehűlni, de a talaj nedves. Ültethetsz az év más időszakaiban is, de nyáron nagyon fontos, hogy a frissen elültetett növények ne maradjanak rövid időszakra sem víz nélkül. Fagyos időben ne ültessünk.

A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat  vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban

A bejegyzés trackback címe:

https://bernikert.blog.hu/api/trackback/id/tr677735614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása