Legújabb tündérkertjeink
2017. október 19. írta: Bacsó Berni

Legújabb tündérkertjeink

Már második alkalommal vettünk részt az Őszi Kertészeti Napokon. Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, évek óta elmegyek és megnézem a különleges kiállításokat. Legjobban a bonsai kiállítást szeretem, gyönyörű kompozíciókat hoznak mindig. Idén volt időm kicsit jobban megnézni a virágkötészeti kompozíciókat is, és azok között is találtam igazán érdekeseket, ötleteseket. Persze legjobban a növényeket szeretem nézni, ilyenkor nagyon sok kertészet jön a növényeivel és igazán különlegeseket is lehet látni. Szerintem senki nem tud haza menni egy-két szép növény nélkül. Pár tündérkertet én is készítettem, hogy lássák a látogatók, hogyan is lehet felhasználni az általunk kínált tündérkerti kiegészítőket.

oszi_torott_kicsi.jpg

Az egyik általam készített tündérkert egy klasszikus törött cserép lett. Azért választottam, mert sokan láttak már ilyet, és törött cserép szinte minden háztartásban akad. Nálam régebben több is volt, de mióta tündérkerteket készítek, már mind fel lett használva. Csak az aljában levő kisebb cserepem volt törött, abból lettek a lépcsőfokok is. Még a nyáron készítettem, azóta igazán jól begyökeresedtek a kövirózsák és a varjúháj. A tetejére egy Hebe (örökzöld veronikacserje) és egy Chamaecyparis pisifera Boulevard került. Az aljában néhány kucsmagombával, de ezek süthető gyurmából készültek... A tündérkastély lakója pedig egy gyönyörű minitündér lett. A kastélyba kerülhet egy led mécses is..., és nem tudom látszik-e, de az össze virágládája be van ültetve kövirózsával.

oszi_kosar_kicsi.jpg

A fenti képen látható hatalmas kosarat még a házunkkal együtt vettük, fát tároltak benne. Jól lemostam, majd lenolajjal átkentem, így visszanyerte rég elveszett színét. Belülről ki lett fóliázva több rétegben, majd az alsó felébe összenyomott műanyag virágcserepeket tettem, erre került a lyukasztott fólia (hogy a vizet átengedje, de a virágföldet ne). Fedett teraszra kerül, tehát eső nem fogja érni. A fóliára került a virágföld, és beültettem a növényeket: egy csodálatos japánmirtuszt apró lila virágokkal, egy hinoki álciprust (Chamaecyparis obtusa 'Nana Gracilis'), két Teddy-t (Thuja occidentalis 'Teddy'), valamint egy örökzöld veronikacserjét és egy illatos ternyét. A virágföldet lefedtem szárított mohalapokkal és rátettem a kiegészítőket: XL Gomba házikót, mini cserepeket, amibe kövirózsákat ültettem, egy kutat és természetesen két gyönyörű virágtündért.

oszi_tal_kicsi.jpg

A fenti képen egy fehér virágú japánmirtusz, hálóslevél és egy párnafű került beültetésre. Szerintem remekül harmonizáltak egymással, és hasonlóak az igényeik is. A növények beültetése előtt alakítottam ki a "térköves" ösvényt. Hobby boltban vettem tégla sablont, ecsettel kiolajoztam, és abba öntöttem betont (cement, homok, víz keverékéből). Zacskóval lefedtem, hogy lassan száradjon ki. 1-2 nap múlva levettem a nylont róla és óvatosan kivettem a téglákat. Egy-egy darab pázsitszegély segítségével kialakítottam az ösvény széleit, majd aprószemű sóder szórtam a virágföldre és ebbe nyomogattam az apró téglákat, egy nagyon egyszerű mintát kialakítva. Miután nagyjából vízszintbe kerültek, a résekbe cement és homok keveréket sepregettem egy ecset segítségével, majd egy spricnivel bevizeztem az egészet. Többször is benedvesítettem, hogy lassan száradjon, így teljesen stabil lett a kis járdám :-) Az ösvény végére került még egy kis padocska (hajlított pad).

oszi-mese_kicsi.jpg

Sosincs elég nagy kaspóm, hogy több dolgot is bele tudjak tenni, ezért most három kaspóban készítettem egy minikertet, melyek között átjárás is van :-). Így tudtam beépíthető házat, ajtót is mutatni a látogatóknak, és persze mókus is jutott minden kertbe... A legalsó kaspóban egy útban hazafelé levő tündér látható. Talicskával viszi haza a tököket, csak egy kicsit megpihent. A kaspóba tüzérvirágok (Pilea) kerültek, mellé beszúrható kerítés. A középső kaspóban egy hobbitlak lett kialakítva. A csíkos ajtó egy elfektetett műanyag virágcserépnek van támasztva, amit belülről is ki lehet bélelni mohával. A virágcserép mellé vannak ültetve a növények: arália és nyíllevél, valamint peperomia, így jól ki van használva a hely, és könnyebben lehet dombot kialakítani.

A legmagasabban levő kaspóban pedig egy beépíthető házikó (Eperfa kunyhó) kapott helyet. Mögötte néhány arália, hálóslevél és egy tüzérvirág lett beültetve. A kémény is ide lett beszúrva. Sajnos a képen nem jön át a fantasztikus színe, hangulata. Még egy kis virágládája is van, amibe néhány kövirózsa is be lett ültetve...

Ha további információkat szeretnél, érdekes, kerti dekorációkról, minikertekről, tündérkertekről iratkozz fel hírlevelünkre

A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat  vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban.

A bejegyzés trackback címe:

https://bernikert.blog.hu/api/trackback/id/tr213002670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása