Kertem...
2018. május 14. írta: Bacsó Berni

Kertem...

Nagyon szeretem a pozsgás növényeket, a gyerekek miatt csak azokat, melyek nem szúrnak, így a kaktuszok kiesnek... Annyira sokfélék megjelenésben, színben, de szerencsére az igényeik nagyon hasonlóak, így létrehoztam féltett növényeimből egyetlen nagy kertet, melyben tavasztól késő őszig gyönyörködhetünk, aztán költöztetni kell. Ezeknek a növényeknek a többsége ugyanis nem télálló, a 0 fok alatti hőmérsékletet már nem igazán viselik el. Hogyan készült? fokep_kozepes.jpg

Adott volt egy régi vaskeret, amit eddig főleg festéshez használtam állványként. Mivel már szinte mindent lefestettem a ház körül, amit akartam, állványként már nem akartam használni. Remek pakolófelületnek találtuk, így a tetejére és az aljára maradék lécekből került polc. Egy darabig tényleg mindent rátettünk, de aztán rájöttem, milyen fantasztikus, nagy kert lehetne benne méretei (150 cm x 60 cm) miatt. Nagy a felülete, csak jól ki kell fóliázni és már lehet is a tetejébe ültetni, az alján levő polc pedig a kerti eszközök egy részét, vagy további növényeket "rejt".  A terasz teteje védi az esőtől.

2.JPG

Fóliázás, majd a felsőszint elkészítése után (hungarocell darabok kerültek alapnak) az alját nagyobb szemű kaviccsal szórtam meg pár cm vastagon, hogy a vízelvezetés biztosított legyen a növényeknek. Ezután raktam egy átlyuggatott fóliát, mely a vizet átengedi, a földet nem, és erre került a növények igényeinek megfelelő föld. A legtöbb növényt a műanyag cserepével együtt ültettem be, mivel késő ősszel valószínűleg szétszedem a kertet, hogy télre védett helyre tegyem a növényeket.

Néhány uszadékfa darabbal kicsit tagoltam is a szinteket, a földet, amíg nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen, hol legyen, mohával takartam... A házakban (Csíkos tökház, Zsindelyes tündérházikó) már biztos voltam, így ők nagyon gyorsan a helyükre kerültek.

5.JPG

Már majdnem az összes növényt beültettem (bal oldalt a gyönyörű "pálmafám" egy Fatermetű kövirózsacserje - Aeonium arboreum), mire kitaláltam, hogy alul "tenger" lesz. Így kerestem egy erős fóliát, melyet méretre szabtam, majd kicsit itt-ott meglyuggattam, hogy a víz ezen is át tudjon majd folyni. Kavicsragasztóval átkentem a felső részét és nagyon aprószemű kavicsot (2-4mm) szórtam a ragasztóra. A tenger résznél pedig kék színű dekorhomokot ragasztottam ugyanígy. A kavicsos ösvény készítéséről itt olvashatsz bővebben.

6.JPG

 További ültetések és tengeri dekoráció után elkészült. Nekem a tengerparthoz hozzátartozik a nyugágy, flip-flop papucs, és egy nyugágy is. A növények nagy része Echeveria, illetve Crassula, illetve Portulacaria variegata. Középen látható néhány kövirózsa is (Sempervivum). Ha a növényekről, illetve gondozásukról többet szeretnél tudni, kattints ide. A Bernikert Webshopban találsz is ilyen növényeket.

bal_kozepes.jpg

jobb_kozepes.jpg

kozep_kozepes.jpg

 A fiúk is beszálltak a díszítésbe,így kicsit több a jármű a tengeren, mint terveztem, de még épp elférnek :-)

Ha további információkat szeretnél, érdekes, kerti dekorációkról, minikertekről, tündérkertekről iratkozz fel hírlevelünkre

A minikert, tündérkert készítésről részletesebben a Minikertek, tündérkertek világa című könyvben olvashatsz. Tündéreket, egyéb minikerti kiegészítőket, üvegkavicsokat, dekorhomokot találsz a Bernikert Webshopban is. Ha érdekelnek a tündérkertek, minikertek, látogasd meg a Facebook oldalunkat  vagy kérdezz bátran a Tündérkert csoportban.

A bejegyzés trackback címe:

https://bernikert.blog.hu/api/trackback/id/tr7213902164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása